A folttisztítás kárpitszöveten, ülésen, kanapén, szőnyegen.

Mindennapi környezetünk, a por, utcai piszok, az ételmaradékok, italok bőséges lehetőséget nyújtanak arra, hogy akár a bútoraink szövetét, akár az autó belterének üléseit pecsételjük meg egy-egy folt formájában.

A kárpitban található szövetszálak kisebb-nagyobb mértékben szívó hatásúak. Ez magyarázza, hogy a velük érintkező folyadékokat felszívják és magukban tartják.

Sajnos a szennyeződés eredete utólag csak ritkán állapítható meg. A folt-illetve vegytisztítás vegyi és akár mechanikai igénybevételt jelent, kivéve, ha a folt friss, és eredete ismert.

Miért fontos ez?

Mert a folttisztítás nem más, mint – a kárpittisztításhoz hasonlóan, amelyről már írtam egy cikket – a szennyeződés feloldása az anyagban, amelyben a vegyszer segít, majd vízzel, mint kísérőanyaggal, annak elszívatása.

A kulcs ebben a folyamatban a vegyszer fajtája.

A vegyszer a kulcs.

Gyakorlatilag az összes anyagnak, folyadéknak, amelyek befogják szöveteink színét, létezik kémiai oldószere, amely az eltávolításukhoz elengedhetetlen.

Ezért folttisztítás előtt mindig  meg kell állapítani a folt eredetét, és megállapítani milyen folttisztítószert kell használni.

Ugyanis nem minden folttisztítószer alkalmas az összes lehetséges folttípus eltávolítására. Sőt, egyik sem alkalmas erre.

A vörösborfolt gyakori vendég.

Az ún. folttisztító folyadékok

Kiskereskedelmi forgalomban is beszerezhetőek, de használatuk elővigyázatosságot igényel.

Szerves oldószer(ek)ből álló különféle néven forgalomba hozott termékek. A hatóanyagai jellemzően a triklór-etilén, kloroform, mosószer. A spré változatai magnéziátot is tartalmaznak.

Mik a szerves oldószerek?

Pl.: benzin, aceton, nitrohigító, denaturált szesz stb.

Közös jellemzőjük, hogy a zsírfoltokat, olajfoltokat és körömlakkfoltot oldják.

Speciális folttisztító készítmények

Nagykereskedelmi forgalomban, szakboltokban beszerezhető készítmények, jellemzően egy konkrét folttípus eltávolítására szolgálnak.

Milyen foltok eltűntetésében segítenek?

Pasztafolt, tintafolt, gyümölcsfolt, vérfolt, rozsdafolt, kávéfolt, kakaófolt, teafolt, vörösborfolt, vizeletfolt stb.

Használatuk házilag nem javasolt, szakértelmet igényel.

Könnyen jön a baj.

A folt tisztítás előtti vizsgálata soha nem lehet elég pontos. Az eredete ismeretében az eltávolítása viszont már feleolyan nehéz.

Mit csináljunk ha beüt a baj, a kanapéra, ülésre, szőnyegre ömlött a kakaó, a kávé, a vörösbor vagy a bili?

A legfontosabb: Hívjunk szakembert!

Hajlamosak vagyunk ilyenkor pánikszerűen cselekedni, és a ház körül fellelhető összes vegyszert ráönteni a foltra, de ez messze a legrosszabb, amit tehetünk.

Emlékezzünk vissza, a folttisztítás alapvetően kémiai folyamat.  A különböző vegyszerek különböző kémhatásúak, akár roncsoló, színfakító hatásuk lehet, ez a folyamat már nem visszafordítható.

Második lépésként érdemes a foltot felitatni, esetleg enyhén nedves ronggyal kissé „átnyomkodni” így a foltot némileg felhígítjuk, ami javítja az eltávolítás esélyeit.

Ne! keféljük, dörzsöljük, vasaljuk, öntsünk rá vizet, vagy oldószert, mert olyan károkat okozhatunk, amelyek sokkal-sokkal többe fognak kerülni, mintha szakértőhöz fordulnánk.

A folttisztítást mindig kárpittisztítással együtt kell elvégezni, máskülönben foltok maradhatnak vissza a száradás után.

Forduljon hozzánk bizalommal, ha segítségre van szüksége kárpittisztítással, vagy folttisztítással kapcsolatban!

Általában rövid határidővel gyorsan és szakszerűen dolgozunk és garanciát vállalunk az általunk elvégzett munka minőségére!

https://www.carpetcare.hu