Polírozás - mi történik a karosszériával?

A polírozástól lesz szép, karcmentes az autó, nem?

Igen is meg nem is. A karosszériaelemek fényezése több rétegben történik, ennek a legutolsó, zárórétege a lakk. Ez a lakkréteg – gyártótól függően – általában 100-200 mikron közötti vastagságot jelent.

Ez itt egy hajszál 100 mikron vastagság között

A polírozás során csak ezen a vékony rétegen dolgozunk, ekkora a mozgásterünk. (Sőt, valójában ennyi sem, hiszen nem az összes lakkot szeretnénk “lekoptatni” egy autóról.)

Ezért korlátozott mértékben lehet eltüntetni a karcokat. De mégis, hogyan tűnnek el a mély karcok? Lecsiszoljátok a lakkot?

Nem egészen. A karcot úgy képzeljük el, mint egy árkot. Azért vesszük észre, mert megtöri a fény útját.

A mélyebb karcok a polírozás nyomán nem eltűnnek a karosszériáról (hiszen ehhez az árok fenekéig kéne visszacsiszolni a lakkot), hanem a széleit (az árokpartokat) kicsit ellapítjuk.

Az apróbb egyenetlenségeket a szemünk már nem képes észrevenni, így egy jól sikerült korrekciós polírozás után az autó tükörsima lesz.

Persze ez nem egy egyszerű munka. Gondoljunk arra, hogy a lakk védi a karosszériát és a fényezést az esőtől, szennyeződésektől, kemikáliáktól, és különböző fizikai behatásoktól.

Röviden: Kemény.

A helyzetet nehezíti, hogy ahány autó, annyiféle lakk, annyiféle rétegvastagság, annyiféle keménység.

Fel kell tenni a kérdést, hogy mi a célunk a polírral?

Szeretnénk szalonállapotra hozni az autót? El akarjuk adni? Adnánk neki egy kis plusz fényt?

A teljes autó polírozásnak az ára nagyban függ ezektől a tényezőktől. Akárcsak az időtartama.

Általában az egylépésben történő polírozást hívjuk fényesítő polírnak, a több (akár 5) lépcsőben történőt korrekciós polírnak. Az előbbi során a hajszálkarcok eltűnnek és fényesebbé válik a karosszéria, utóbbi nyomán a tökéletes megjelenés a cél.

Ma már elérhetőek olyan rendszerek (korongok és paszták), amelyek akár egy lépcsőben is meglepően szép eredményt hoznak.

Egy lépcsős polír általában 4-5 óra alatt elkészül, és általában 25-30 ezer forint körül kijön.

Ez mire elég? Eltűnnek a húzásnyomok? A lakkhibák? A rozsda?

A karosszéria először alapos mosásra kerül, eltávolítjuk a bogár, gyanta, kátrány, röprozsda maradványokat.  Ezután autokozmetikai gyurmával átdolgozzuk a felületen a maradék koszt, ami a lakkhoz tapadt.

A polírozás csak teljes dekontaminálás után történik. A húzásnyomok, (hacsak nem szedték le a lakkot az autóról) eltűnnek. A lakkhiba tág fogalom, de lényegében, ha nem hiányos, javítható polírral. A karosszéria rozsdásodása, már nem a lakkot érinti, hanem a lemezt, így csakis a röprozsdát lehet (és kell) eltávolítani polírozáskor.

Fényszóró polírozás

A lámpapolírozás során a műanyag fényszóró búra UV fény hatása által mattult rétegeit lecsiszoljuk, majd tükörsimára polírozzuk.

A polírozott fényszórók javítják a látási viszonyokat éjszaka, vagy szürkületben, illetve minket is könnyebb észrevenni. Biztonságosabb.

A lámpabúra polírozása után kerámiavédelemmel látjuk el a fényszórókat, hogy hosszú ideig szépek legyenek.

Száraz kárpittisztítás. Az hogy néz ki?

A “tisztítószer” alkoholos celluloid granulátum, amely a szövet szálai között fejti ki állítólagos tisztító hatását. Maradéktalan eltávolítása a szövetből víz nélkül közel lehetetlen.

Száraz és nedves kárpittisztítás között mi a különbség?

A hagyományosnak mondható nedves tisztítás során víz és vegyszer keverékét használjuk. víz a vegyszer segédanyaga, az a szerepe, hogy a szövetből a szennyeződést (és a vegyszert) feloldva segítse a tisztulást. A száraz por viszont nem oldja fel a zsírt, amit a bőrünkkel viszünk fel a kárpitfelületekre. Valamint nem alkalmas arra, hogy mélyreható tisztítást végezzen. Vajon a ruháinkat tudjuk víz nélkül mosni?

Száraz és nedves kárpittisztítás. Melyik a jobb?

Véleményünk szerint nem is kérdés, hogy a nedves kárpittisztítás gyorsabb, jobb, olcsóbb, hatékonyabb. A száraz kárpittisztítást nem ajánljuk.

A carpetcare.hu weboldalon lévő összes szöveges, képes, videós tartalom saját tulajdonban áll, felhasználásuk csak hozzájárulással lehetséges.

Call Now Button